A topolyai múzeum kapta az Év Kiállítása 2020 díjat

2020-ban a Topolya Község Múzeumában bemutatott Volt egyszer egy színház… című időszaki kiállítás nyerte Az Év Kiállítása díjat a 2 millió forint alatti bekerülési költségű kiállítás kategóriában. A Kárpát-medence szintű versenyt a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület szervezte, a kitüntetéseket pedig a Múzeumi ReStart rendezvény keretén belül osztották ki október 9-én a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A díjat Oláh Tamás, a tárlat társkurátora és Vastag Tibor, a kiállítás projektmenedzsere vette át Budapesten. Topolya Község Múzeuma és a Vajdasági Színházmúzeum közös tárlata az évtizedek óta csak az emlékekben megőrzött, a közösség számára értékes topolyai Járási Magyar Népszínház (1949–1959) létrejöttét és működését kreatív eszközökkel állította a közönség elé. A díjjal együtt egy félmillió forint értékű Arcanum digitalizációs ajándékcsomag is járt – olvasható a topolyai múzeum közleményében.

Az Év Kiállítása díjátadót a mellékelt linken megtekinthetik. https://youtu.be/wuLzTJ4tvCs