Lezárult a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Első fizetésem programjának munkaadókra vonatkozó felhívása, amit most a kapcsolatfelvétel követ a munkáltatók és jövőbeni alkalmazottaik között. A munkáltatók csak munkatapasztalat nélküli, 30 évnél fiatalabb munkaerőt foglalkoztathatnak a felhívás értelmében. Az észak-bácskai körzet területén közel 300 munkáltató jelentkezett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Első fizetésem felhívására. Az elvégzett ellenőrzések és szelekció után a rostán 154 vállalat ment át, amelyek 271 pozícióra 363 szakembert alkalmaznának – mondják a szolgálat szabadkai fiókintézetében. A felhívásra jelentkező álláskínálók zömét azért utasították el, mert nem fizették rendszeresen a járulékokat, vagy azért, mert olyan munkaerőt alkalmaztak volna, akire nem vonatkozik a felhívás. A lezárult felhívásból az szűrhető le, hogy a fémfeldolgozó, az IT- és a villamosági szektorban a legnagyobb a kereslet, tehát olyan profilú munkaerő kellene a legjobban, akiknek zöme már külföldön dolgozik. Nem árt tudni, hogy a munkáltatók kilenc hónapon át 20–24 ezer dinár állami támogatást kapnak egy-egy alkalmazott után, amit saját forrásaikból kiegészíthetnek.
