Nem zárható ki annak lehetősége, hogy Szerbia negatív PCR-teszthez köti majd az országba való belépést, nyilatkozta Branislav Tiodorović. A válságstáb tagja elmondta, az is szerepel az elképzelések között, hogy azok is beléphetnének az országba, akik már átestek a betegségen, és ezt antitest-teszttel bizonyítják. A tesztkötelezettség bevezetéséről még nem döntöttek, egy lehetőségként vázolta fel a szakember. Tiodorović elmondta továbbá, mivel érkeznek a hidegebb hónapok, így az időjárás is kedvez majd a vírus terjedésének. Hozzátette, amennyiben a lakosság betartja a megelőző intézkedéseket, megvalósítható, hogy két számjegyű legyen a napi új fertőzöttszám.
