Egyetemisták pályázhatnak Kishegyes községben

A kishegyesi önkormányzat ösztödíjpályázatot írt ki az egyetemisták számára. A pályázat megtalálható Kishegyes község hivatalos honlapján, mint ahogy a szükséges űrlapok is letölthetők a portálról. A pályázaton részt vehet minden egyetemista, aki befejezte az első évét. A községi szabályzat nem teszi lehetővé, hogy az elsőéves egyetemi hallgatók részesüljenek a támogatásban, viszont azok is jelentkezhetnek, akik már elvégezték az egyetemet és posztgraduális képzésen vesznek részt. Egy külön pályázat let kiírva azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik utaznak. Az ő esetükben az útiköltségre kaphatnak támogatást az önkormányzattól. A múlt évben 54 egyetemista kapott támogatást az önkormányzattól, de számuk minden évben változik. Attól függ, hogy ki tud jogot formálni rá, mivel több feltételnek is eleget kell tenni. Megfelelő átlageredménnyel kell rendelkezni, ami az itthon tanulók esetében 8-as, a külföldön tanulók esetében pedig 3,5-es osztályzat. A támogatás összegét a kedvezményezett hallgatók száma határozza meg, ugyanis a községi költségvetésben meg van határozva a pályázat keretösszege, és ez oszlik szét a hallgatók között. A múlt évben havonta 5500 dinárt kaptak a kedvezményezettek. Az összeg az idén is a jelentkezők számától függ, a pályázat keretösszege 2,5 millió dinár. Az önkormányzat útiköltség-térítési pályázata október 31-éig lesz nyitva, az egyetemisták ösztöndíjpályázata pedig november 12-éig. A pályázatokkal kapcsolatos információk megtalálhatók az önkormányzat honlapján, de akár telefonon és személyesen is lehet érdeklődni az önkormányzatban.

(Photo: Illusztráció)