Az országban kihirdetett rendkívüli állapot miatt, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium és a Kifizetési Ügynökség értesíti azokat a mezőgazdasági termelőket, akik idén még nem kérelmezték a hektáronkénti területalapú támogatást, hogy nem is kell kérelmezniük, ugyanis az Állami Kincstár fiókintézetei nem fogadják az ügyfeleket. A Kifizetési Ügynökség a tavalyi adatok alapján minden jogosult, bejegyzett mezőgazdasági gazdaságnak ki fogja fizetni a támogatást a 2020-as évre még akkor is, ha azt nem kérelmezte. Ez azt jelenti, hogy azoknak a termelőknek akik 2019-ben kérelmezték a területalapú támogatást, annak összege közvetlenül kifizetésre kerül a számlaszámukra.
Azoknak a termelőknek, akik 2019-ben nem voltak jogosultak illetve nem igényelték a támogatást, de idén jogosultak arra, az uap.kabinet@minpolj.gov.rs e-mail címre le kell adniuk az adataikat (teljes név, személyi szám, gazdaság szám). Ez alapján ők is meg fogják kapni a támogatást a rendelettel összhangban. Azok számára akiknek nincs módjukban e-mailben elküldeni az adatokat, elérhetőek lesznek az Állami Kincstárak, addig míg a fiókintézetek ideiglenesen szüneteltetik az ügyfelekkel való működésüket. A Pénzügyminisztérium fióktelepei a www.trezor.gov.rs honlapon találhatóak. Megkérnek mindenkit, hogy a leírtakkal összhangban járjanak el. Bővebb információ a Kifizetési ügynökség telefonszámán 011/30-20-100 illetve az uap.kontaktcentar@minpolj.gov.rs e-mail címen kapható.
